Kiderült, kik a legjobbak Füzesabony helytörténetéből
Helytörténeti vetélkedőn mérhették össze tudásukat a füzesabonyi felső tagozatos diákok szerdán. A vetélkedő célja volt, hogy ezáltal is jobban megismerjék városunk történelmét a versenyzők és megünnepeljék a várossá válás 35. évfordulóját.
Összesen nyolc, három fős csapat adott számot tudásából Füzesabony történelméből a helytörténeti vetélkedőn. A diákok 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportokban versenyeztek előre kiadott forrásból felkészülve, mely felölelte a város múltját kezdve a középső bronzkortól.
Különböző témaköröket és feladattípusokat kellett teljesíteni – mondta Sipos Attila helytörténész. Mint kifejtette – a lexikális tudás mellett a kompetencia alapú tudásra is kíváncsiak voltak. A feladatok között szerepelt olvasott és hallott szöveg értése, ez utóbbi egy 1956-ban Füzesabonyban rögzített balladisztikus zene elemzése volt, latin fordítás, mindemellett ismerni kellett személyeket, épületeket, eseményeket is a diákoknak.
A diákokat háromtagú zsűri értékelte: Eperjesi Lászlóné és Hajdú Katalin történelemtanárok, valamint Nagy Csaba polgármester.
A több órás vetélkedőn a következő eredmény született:
5-6. osztályos korcsoport:
I. Füzes Helytöri Team – Szabó Liviána, Sári Zita, Nagy Ádám. Felkészítő: Lőrincz Bianka (Teleki Blanka Általános Iskola)
II. Füzes Lányok – Blikhard Virág, Udvari Patrícia, Vincze Miléna. Felkészítő: Bernáth Melinda (Teleki Blanka Általános Iskola)
III. Füzesabonyi Történelmi Trió – Bene Dávid, Bóta Csongor, Ferencz Kristóf János. Felkészítő: Bernáth Melinda (Teleki Blanka Általános Iskola)
7-8. osztályos korcsoport:
I. Széchenyi – Oláh Panni, Németh Gergő, Veres Áron. Felkészítő: Farkas Fruzsina ( Széchenyi István Katolikus Általános Iskola)
II. Abonyi Diákok – Csonka Vanessza, Káli Dorottya, Kaló Péter. Felkészítő: Bernáth Melinda (Teleki Blanka Általános Iskola)
III. Teleki Hetedik – Nagy Richárd, Tatai Bálint, Tóth Eszter Zoé. Felkészítő: Bernáth Melinda (Teleki Blanka Általános Iskola)