Lépjen kapcsolatban velünk

Megszületett 2026 első füzesabonyi babája: Rozsnyai Zente

20260120

Megszületett 2026 első füzesabonyi babája: Rozsnyai Zente

Ez a cikk több, mint 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megszületett 2026 első füzesabonyi babája: Rozsnyai Zente 2026. január 8-án jött világra. Zente kedden járt először a Füzesabonyi Védőnői Szolgálatnál szüleivel, Bakos Melindával és Rozsnyai Zalánnal.

„Minden évben nagy örömmel várjuk, hogy ki lesz az év első babája Füzesabonyban, és mi itt védőnőként nagyon izgulunk” – mondta Dudásné Csillik Anikó védőnő. Hozzátette: Zente „egészséges, érett, időre született”, a szülés komplikációmentes volt, az édesanya és a baba is jól vannak.

20260120

A védőnő kiemelte, hogy a szülők tudatosan készültek a gyermekvállalásra: részt vettek a városban évek óta működő szülővé válást segítő kurzuson és szülésfelkészítésen is.

20260120

A védőnői munka a születés után azonnal elkezdődik: a jogszabályok szerint 48 órán belül esedékes az első látogatás, amely jellemzően a család otthonában történik. Ilyenkor az egészségügyi ellenőrzés mellett kiemelt szerepet kap a szoptatás támogatása, a szülők megnyugtatása, és az a sok gyakorlati tanács, ami segíti a kezdeti, érzékeny időszakot. „Nemcsak az egészségügyi státuszt követjük, hanem lelki támaszt is adunk” – fogalmazott a védőnő.

20260120

Zente édesanyja, Bakos Melinda elmondta: kisfia 2026. január 8-án született természetes úton, 3500 grammal és 56 centivel.

„Első baba, nagyon vártuk már”

– tette hozzá. A friss szülők beszámolója szerint Zente „mozgékony, erős”, és egyelőre a klasszikus menetrend szerint telnek a napok: „eszik, alszik, eszik, alszik” – egészségesen, jókedvűen.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL