Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Dorina, Rebeka

Sötét
Fény

Módosították a településfejlesztési stratégiát

Total00000000

Módosították a településfejlesztési stratégiát

Ez a cikk több, mint 7 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Rendkívüli testületi ülésen módosította a képviselőtestület a 2015-ben elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiát.

Két – már elnyert -, közel 200 millió forintos  pályázatnak köszönhetően a négy évig tartó projekt célja a szegregációban, azaz elsősorban a Szent Imre úton élők felzárkóztatása, a társadalomba való beilleszkedésének segítése és a munkaerő piaci elhelyezkedés javítása. Emellett két ingatlan is felújításra kerül a Zrínyi és a Templom úton, mely többek között közösségi teret nyújtanak a szegregációban élőknek. A módosítással kibővítik és meghatározzák az akcióterületeket utcák szerint.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL