Nyitrai Zsolt: jelenleg három COVID-19 fertőzöttet ápolnak az egri kórházban
Nyitrai Zsolt: jelenleg három COVID-19 fertőzöttet ápolnak az egri kórházban
Heves megyében a vírus megjelenésének kezdete óta 1088 esetet regisztráltak, jelenleg pedig összesen 615 aktív koronavírusos beteget tartanak nyilván, közülük Egerben 246 fertőzött személy van. A Markhot Ferenc Kórházban három fertőzöttet ápolnak, ám őket a protokoll szerint nem sokkal ezelőtt átszállították a miskolci kórházba – jelentette be a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb információkat Nyitrai Zsolt.
Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott a sajtótájékoztatón elmondta: a járvány második hulláma erőteljesen megindult hazánkban is, de a szabályok maradéktalan betartásával, kellő fegyelmezettséggel sikeresen megküzdhetünk a vírussal!
Az egri Markhot Ferenc Kórházban a járóbeteg-szakellátás igénybevételéhez továbbra is szükséges a kartonozón keresztül történő előzetes telefonos időpont egyeztetés (36/411-444, 2000, illetve 2001-es mellék) elsősorban a felesleges várakozás megelőzése, a tömeg elkerülése, valamint a szigorú betegfogadási rend fenntartása miatt. Fontos, hogy az időpontra érkezők a kapott időpont előtt fél órával megérkezzenek. A várakozás során viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot!
Augusztus 29-től kezdődően visszavonásig látogatási tilalom van a kórház minden fekvőbeteg osztályán.A hozzátartozók csomagot juttathatnak a kórházban fekvő családtagjaiknak minden nap 14.00 és 15.00 óra között.
Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy a koronavírus és a közelgő influenza együttes jelenléte fokozott óvatosságot követel, azért a Kormány ingyenessé tette az influenza elleni védőoltások beadását.
Az oltástért a háziorvosoknál lehet jelentkezni. Ugyanakkor továbbra is nagyon fontos a maszk viselése és a másfél méteres távolság betartása – tette hozzá.
Bejelentette azt is, hogy az október 23. és november 1. közötti őszi szünet alatt minden oktatási intézményt fertőtlenítenek.