
Nyitrai Zsolt: már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra
Már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra – közölte a miniszterelnök
főtanácsadója vasárnap a jokor.hu portálon megjelent videóban.
Nyitrai Zsolt elmondta, mostanra minden harmadik 65 év feletti magyar gondosóra-felhasználó, így
az idősek élete és egészsége még nagyobb biztonságban van. Arra hívott fel, hogy akik jogosultak, de
még nem regisztráltak az eszközért, tegyék meg. Hozzátette, a hozzátartozók a Gondosóra
mobilalkalmazását is letölthetik.
A videóban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a programba hétszáz-
ezredikként regisztrált Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert köszöntötte. Azt
mondta, kivételes tehetsége, személyisége és alkotóereje generációkat köt össze kulturálisan. Úgy
fogalmazott, Magyarország kormánya hisz az egymást követő nemzedékek harmonikus országépítő
erejében. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kitart a nyugdíjasokkal 2010-ben kötött
szövetsége mellett. Emlékeztetett: tizennegyedik éve garantálják a nyugdíjak értékének megőrzés
és minden évben inflációkövető nyugdíjemelést hajtanak végre. Visszaépítették a tizenharmadik havi
nyugdíjat, amit megemelt összegben kapnak meg az idősek.
Hankó Balázs elmondta azt is, hogy folytatódik a Nők 40 program, és eddig ötször fizettek
nyugdíjprémiumot. Hozzátette, bevezették és megvédték az Európában egyedülálló rezsicsökkentést
is.
A nyugdíjasok, régebb óta fiatalok továbbra is számíthatnak ránk – zárta gondolatait a miniszter.