Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Adalbert

Sötét
Fény

Szoboravatás és megemlékezés Makláron

Img 4612fo

Szoboravatás és megemlékezés Makláron

Péntek délután tartották Makláron az ’56-os forradalom hőseinek emlékműsorát, és felavatták az újonnan elkészült Hősök Parkját is.

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Makláron pénteken délután tartották az 1956 hőseire való megemlékezést, az újonnan elkészült Hősök Parkjában.
A község polgármestere, Hanuszik Csaba beszédében így fogalmazott: ,,Nagy ünnep számunkra, nagy ünnep Magyarország számára, hiszen nemzetünk egy dicső pontját tudjuk ünnepelni, az ’56-os fiatalokat. Nagy ünnep ez településünk, Maklár számára is, hiszen elkészült Hősök Parkja.” Egy hónapja itt még nagy munka folyt. Ma már sétányokon végigjárva tudjuk megnézni nemzetünk hőseinek emlékszobrait. Egy évvel ez előtt az önkormányzat úgy gondolta, a templomkertben lévő ’56-os kopjafa mellé egy méltó, évtizedeken, évszázadokon át szóló mementót állít.
Beszéde után Hanuszik Csaba polgármester Maklár Község Önkormányzata nevében „A szabadságért, a hazáért” emlékplakettet adományozott Vitéz Szarka János századosnak, aki Pongrácz Gergely kérésére önkéntesként vett részt az ’56-os forradalomban: a Corvin közben teljesített katonai szolgálatot.
A megemlékezésen jelen volt Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője, aki beszédében elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy a jelenlévőkkel együtt avathatja fel az emlékteret a forradalom 60. évfordulójának kapujában.

,,60 éve a magyar szabadságharc mozdított meg valamit Európában, a keleti blokkban, a magyarok elsőként láttak meg valamit, és mertek elsőként lépni 1956-ban, mint később 1989-ben, vagy 2016-ban. Mi, magyarok, nem tűrjük a rabságot, mindig készek vagyunk harcolni a szabadságért, függetlenségért, akár a legnagyobb túlerővel szemben. Mindig a magunk urai akartunk lenni, jól mutatja ezt történelmünk is. A magyar nemzet szabadsága ’56 hőseinek áldozatából sarjad ki, most is demokráciánk megőrzéséért harcolunk. Manapság azonban nem fegyverrel, hanem politikai, kulturális és egyéb eszközökkel küzdünk” – mondta a honatya. Nyitrai Zsolt örül annak, hogy sok fiatal vett részt a megemlékezésen, hiszen a forradalom is a fiatalok cselekedeteitől vált emlékezetessé. Magyarország kormánya fontosnak tartja a méltó ünneplést a 60. évfordulón, ezért is támogatja büszkeségpontok kialakítását országszerte, melyeket a napokban avatnak Heves megyében is.


A beszédek után az ’56 hőseinek emlékére készített szobor leleplezésére került sor. A fiatal gyermekforradalmárt ábrázoló szobrot a készítő, Laczik Csaba szobrászművész mutatta be a jelenlévőknek. A szobor egyfajta kettősséget mutat: gyermek, aki kezében fegyvert tart. A szobrász hangsúlyozta: olyat szerettek volna alkotni, mellyel méltóképpen lehet megemlékezni a hősökről, ami igazán kifejezi a forradalom eszméit: Dávid legyőzte Góliátot!
Az avatás után a helyi lelkész asszony megáldotta a szobrot, a plébános úr pedig megszentelte az alkotást.
Az esemény zárásaként az újonnan felavatott szobor előtt helyezte el a megemlékezés virágait Maklár országgyűlési képviselője, polgármestere, valamint a helyi szervezetek vezetői is koszorúkkal fejezték ki a tiszteletüket.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL