Lépjen kapcsolatban velünk

Szociális szakmai nap

Szociális szakmai nap

Ez a cikk több, mint 8 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai napot szervezett a  füzesabonyi járásban a szociális területen dolgozó munkatársainak. A szerdai rendezvényen az ellátó rendszert érintő törvényi változásokról kaptak tájékoztatást a meghívottak.

Január elsejével több olyan jogszabály is változott, amely jelentősen átalakítja a szociális területen dolgozók mindennapi munkáját.  Például módosították a házi segítségnyújtás szabályait, valamint a központi információs rendszerek használatát is. Ezekről a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal munkatársai adtak tájékoztatást a meghívottaknak. Farkasné Farkas Gyöngyi a hivatal főigazgatója elmondta: a törvényi változásoknak köszönhetően csökkentek a munkatársak adminisztrációs terhei. Például kevesebb papírmunkát kell végezniük a házi segítségnyújtásban dolgozóknak.

Veres Pétertől a füzesabonyi szociális központ vezetőjétől megtudtuk, hogy a jövőben is tervezik olyan szakmafejlesztési rendezvények megszervezését, amelyek segítik a feladatellátásban dolgozó  helyi szakemberek munkáját.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL