Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Péter

Sötét
Fény

Tanárverés: Akár felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést is kaphatnak az agresszív kompolti szülők – videó!

Tanárverés: Akár felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést is kaphatnak az agresszív kompolti szülők – videó!

Ez a cikk több, mint 4 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt azokkal a kompolti szülőkkel szemben, akik általános iskolai gyermekük egyik tanítóját kezdetben csak szóban inzultálták, majd a vita hevében mindketten többször meg is ütötték a pedagógust – közölte a Füzes Hírekkel Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

A sértett 2020. október 16-án a kora délutáni órákban Kompolton leszállt az iskolai buszjáratról, ahol már várták őt egyik tanítványa szülei, hogy számon kérjék egy korábbi nézeteltérés miatt. Amikor a tanító leszállt a járműről az anya kezdetben csak szóban, majd tettleg is nekiesett a sértettnek, aki a táskáját maga elé tartva próbált hátrálni a támadás elől, azonban ez csak részben sikerült neki, így az anya ütései közül több is eltalálta az arcát.

A feldühödött anyát egy másik jelen lévő – már felnőttkorú – gyermeke is próbálta nyugtatni, azonban a békítő szavak nem érték el a céljukat. Ezt követően az apa is egyre indulatosabb lett, és két alkalommal ököllel az arcán és az orrán megütötte a sértettet.

Az eseményeknek a járat vezetője és egy másik pedagógus közbelépése vetett véget. A bántalmazás során a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

A szülők azzal, hogy a kiskorú gyermekük jelenlétében bántalmazták a pedagógust, a nevelésük alatt álló fiú erkölcsi fejlődését is veszélyeztették.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a büntetlen előéletű szülőkkel szemben a bíróság felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetést is szabjon ki, és emellett tiltsa el őket bármilyen olyan foglalkozástól vagy egyéb tevékenységtől, amelynek során 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzik.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL