Véletlen találkozásból gyilkosság
Véletlen találkozásból gyilkosság
Mindössze néhány órája ismerte egymást a füzesabonyi gyilkosság áldozata és gyanúsítottja. A Heves Megyei Főügyészség szóvivője a Hír TV Riasztás című műsorának nyilatkozott a bűncselekmény kapcsán.
Dr Konkoly-Thege László az emberölés előzményeiről elmondta: azon a tragikus estén a büntetett előéletű és csavargó életmódot folytató Sz. Gergő menetjegy nélkül utazott a vonaton, ezért a kalauz leszállította a füzesabonyi MÁV állomáson. A pályaudvar előtt találkozott az akkor már erősen ittas későbbi áldozatával. Együtt folytatták az italozást , majd a közösen felmentek az áldozat Arany János úti albérletébe. Sz. Gergő itt, álmában támadt rá alkalmi ismerősére, akinek így esélye sem volt a védekezésre. Majd az áldozat értékeit magához véve távozott a helyszínről. Az áldozat holttestére másnap bukkant rá a tulajdonos, aki értesítette a rendőrséget. A kiterjedt nyomozás eredményeképpen nem egészen 24 óra alatt a fővárosban elfogták a 19 éves Sz. Gergőt, aki részletes beismerő vallomást tett. Dr Konkoly-Thege László elmondta, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában vizsgálják az emberölés lehetséges minősítő körülményeit.

