A jubiláló Füzesabonyi Alapfokú Művészeti Iskola kapta idén a Kultúráért Díjat
Füzesabonyban kiállítással, koncerttel és díjátadóval ünnepelték a magyar kultúra napját.
Szerda délután a füzesabonyi gyökerekkel rendelkező Gulyás Géza alkotóművész munkából nyílt kiállítással vette kezdetét a kultúra napi ünnepség a városban, melyet Teleki Klára művészetpártoló nyitott meg. Gulyás Géza közel egy évtizede ragadott ecsetet, elsősorban olaj és akril festékkel alkot. A tárlatra absztrakt, akt és tájképeket hozott, valamint kerámiákat, melyeket Nagy Mária keramikussal közösen alkot közel egy éve. Nagy Mária a kerámiákat készíti el – többek között dísztárgyakat, teás és kávéskészleteket, Gulyás Géza ezeket festi meg.
Az ünnepség a volt mozi épületében díjátadóval folytatódott. Idén a Kultúráért Díjat a Füzesabonyi Alapfokú Művészeti Iskola kapta. Molnár Richárd alpolgármester a méltatásban elmondta 2019/20-as tanévben a fennállásnak 50. évfordulóját ünneplő intézmény a helyi kulturális élet egyik központja, elmaradhatatlan résztvevői a városi rendezvényeknek, növendékei szépen szerepelnek megyei és országos versenyeken, valamin számos sikeres művész nevelkedett az iskolában.
Kardosné Barta Viktória intézmény-egységvezető köszönetet mondott a díjért. Kiemelte – ez nagy elismerés az iskolának, bizonyíték arra, hogy van az ott végzett oktatásnak eredménye és értéke, jelképe annak, hogy jól végzik munkájukat. Feladataik közé sorolta a Kodály örökség továbbvitelét.
Az átadó után a mezőkövesdi Illés Benjámin Trió lépett föl, ami saját szerzeményű, improvizációs jazz számokat adott elő fényfestéssel kísérve. Küldetésüknek tekintik azt, hogy a jazz zenét megkedveltessék a nagyközönséggel.